Bevezetés
Köszönjük, hogy meglátogatta a Magyar verzióját a honlapunknak. Nem áll módunkban a teljes honlapot és annak katalógusát Magyar nyelven szolgáltatni, viszont remüljük, hogy ezen a mini honlapon keresztül a Hattori Alapítványról, a Japán Tanulmányok Aichi központja - Yamasa Intézményről Magyar nyelven információkat bocsáthatunk a Japánul tanulók valamint az Okazakiban tanuló diákok barátai és rokonai számára.
Amennyiben Japánban szeretne Japánt tanulni, kérjük, hogy böngéssze át a Program katalógusunkat és nyugodtan lépjen kapcsolatba velünk, bármilyen kérdés merülne fel Önben. Reméljük, hogy csatlakozik hozzánk. Kérjük vegye figyelembem, hogy a bejutás hozzánk verseny-alapon történik és a helyek korlátozottak, ezért nem minden jelentkezőt tudunk elfogadni. A korai jelentkezés tanácsolt.
A Yamasa Intézmény a legnagyobb non-profit, nem állami Intézménnyé nőtte ki magát, specializálódva a Japán nyelv idegennyelvként való oktatására. Célunk szolgáltatni azt a helyet ahol a diákok a világ minden tájáról elkezdhetnek megismerkedni a "valódi Japánnal", mivel úgy gondoljuk hogy ha együtt él, együtt tanul, valamint eredeti módon kommunikál a Japán emberekkel; ez adja a kulcsot Japán és annak népének megértéséhez. A modern felszerelések és szállásokba való befektetésünk által, a rugalmas tanulmányi programok, kisebb osztályok és személyi támogatáson keresztül azt reméljük, hogy könyebb és gyorsabb lesz a Japán tanulása. Mindent amit csak tudtunk megtettünk annak érdekében, hogy az Intézményt odáig fejlesszük, ahova ma már eljutott: elismerten és akkreditáltan Japán egyik vezető nyelvi oktatási Intézményévé vált Yamasa.
Az Elnök Bevezetője
A Hattori Alapítvány (alapítva 1919-ben) alapította a Yamasa Aichi Központ a Japán Tanulmányokért nevű Intézményét Okazaki történelmi városában, annak érdekében, hogy magas szintű Japán nyelvi oktatást bocsásson rendelkezésre. A Mikawa tartományban már eddig is vezető központ lévén, a központ célja, fenntartások nélkül, Japán vezető és magas szintű Japán nyelvi oktatást és támogatói szolgáltatást nyújtó Intézményévé válni. Japánban lévő kevés valóban nemzetközi intézményeinek egyikeként, nagy öröm volt a partner intézményeinkkel való kapcsolatunkat virágzani látni Japánban és külföldön is, valamint képesnek lenni új lehetőségeket nyújtani a Japánt tanuló diákok számára.
Egyetlen egyéb Intézmény sem ajánl magasabb szintű oktatást, profi és magas szinten képzett oktatói kar által kivitelezve, alacsonyabb áron. Egyetlen egyéb Intézmény sem képes tágasabb, modernebb és technológiailag fejlettebb berendezéseket kínálni. Egyetlen más intézmény sem szolgáltat garantált elszállásolást, gyalogló távolságban a tanterem ajtajától. Amennyiben intenzív felkészülést keres a szakmai karrierének érdekében, esetleg Japán egyetemre, főiskolára szeretne bejutni, vagy a képességeit szeretné újra feleleveníteni, vagy első kézből szeretné megtapasztalni mit kínál Japán; ez esetben Yamasa az Ön számára a legjobb választás.
Reméljük, hogy ez a katalógus betekintést enged a programokba és tapasztalatokba amik a Yamasánál való tanulással járnak, és ad egyfajta fogalmat arról milyen a diákjaink élete. Itt Yamasánál a Japán megszűnik idegennyelvként funkcionálni és az Ön sajátja lesz.

Yoshio Hattori
Elnök, Hattori Alapítvány